Lengyelország és Magyarország a végsőkig el fog menni annak érdekében, hogy egyiküket se zsarolhassák az uniós források felhasználása során - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Varsóban, miután tárgyalt Zbigniew Rau lengyel hivatali kollégájával.
Az Európai Parlament (EP) nem fogja elfogadni a koronavírus-járványt követő gazdasági és társadalmi felépülést szolgáló helyreállítási csomagot, amennyiben az kizárólag kölcsönök formájában kívánja előteremteni a szükséges forrásokat.
Az Európai Unió tagállamai további finanszírozást igényelhetnek a Szükséghelyzeti Támogatási Eszköz révén rendelkezésre álló 220 millió eurót (76 milliárd forint) kitevő forrásból az alapvető áruk, az orvoscsoportok és a koronavírussal fertőzött betegek szállításához.
Mára Angela Merkel német kancellár is elismeri a magyar kormány gazdaságpolitikáját, megcáfolva ezzel egy régi ellenzéki mítoszt, miszerint Magyarország nem megfelelő módon használja fel az uniós forrásokat.
Az idei első negyedévben 329 millió euró aktívummal zárt a folyó fizetési mérleg, ami az előző két negyedév deficitjével szemben elsősorban az áruforgalmi deficit eltűnésének köszönhető jelentős fordulat, de a felét sem éri el az egy évvel korábbi 665 millió euró többletnek.
Az európai uniós tagállamok támogatják a túlzottdeficit-eljárás megindítását Olaszországgal szemben a római kormány aggályosnak minősített jövő évi költségvetési tervezete miatt - közölték uniós bennfentes források pénteken.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A Fidesz szerint felháborító, hogy Gyurcsányék még a magyarok pénzét is átadnák a Soros-hálózatnak.
A 2014-2020-as időszakban, okulva az előző ciklus tapasztalataiból, a gazdaságfejlesztés került az uniós források felhasználásának a fókuszpontjába, a rendelkezésre álló 12 ezer milliárd forint 60 százaléka ezt szolgálja.
Az európai uniós források eljuttatása a gazdasághoz csak szűk szegmensét tehetik ki a fejlesztéspolitikának, egy ország versenyképességét az állam, a gazdaság és a társadalom versenyképessége együttesen határozza meg - hangsúlyozta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a Port
A kormány a Munkahelyvédelmi akció keretében költségvetési, az Ifjúsági garancia rendszer segítségével pedig európai uniós forrásokból támogatja a fiatalok foglalkoztatását.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A Jobbik szerint nincs még egy olyan kétszínű párt, mint a Fidesz, mert miközben plakátokon hirdetik, hogy meg kell állítani Brüsszelt, politikusaik és hozzátartozóik millió szám teszik zsebre az uniós forrásokat.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A jelenlegi európai uniós fejlesztési ciklusban rendelkezésre 12 ezer milliárd forint legalább hatvan százalékát gazdaságfejlesztési célokra kell fordítani - jelentette ki a Baranya megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos szombaton Pécsett.